Milyen a jó edző?
2019-10-27
Goku és a krumplis tészta
2020-02-20
Összes mutatása

Kézisúly, komplexek és a crossfit

Men's_Health_01_ 0051

Megismerkedésünk kalandos volt, mondhatni a véletlen műve, viszont nagyon örültünk a találkozásnak. Egyértelmű volt már akkor is számunkra, hogy szeretnénk Önnel interjút készíteni, köszönöm, hogy elfogadta felkérésünket.

1. Mesélne egy kicsit a gyerekkoráról? Hogyan és miként került az életébe a sport? Egészen gyerekkorától foglalkoztatta a súlyemelés?

Székelyhídon, Bihar megyében születtem 1943-ban. Háborús gyerek voltam. A folsav hiánya miatt spina bifidával (nyitott gerinc – A Szerk.) születtem, szerencsémre egy könnyebb formájával. A családom csak akkor szerzett róla tudomást, mikor elkezdtem sportolni és egy nap nem tudtam felállni. Ekkor röntgenezték meg a hátamat, és derült ki, hogy két lumbális csigolyám nincs összeforrva. Kis hézag volt mind a kettőn.

Nagyon gyors, de vékonyka gyerek voltam. A kisvárosi gyerekekhez hasonlóan a háborút követően kijártam a “folyóhoz” (igazából tankárok volt, ami összegyűjtötte a vizet), itt fürödtünk, gurigáztunk, rossz zoknikból focilabdát gyűrtünk, és órákat fociztunk mezítláb. Kedvenc “sportom” volt a parittyázás és a célba dobás.

Természetesen a hegedülés is napi tevékenységem volt. Miután a helybéli tanár már kiöregedett, Nagyváradra jártam be naponta hegedűórákra. Később, miután a kommunizmus jóvoltából kisemmizték a családunkat, édesapám, aki egyébként magas szakmai végzettséggel rendelkezett, elvitte a családját Kolozsvárra és beállt az ottani csapkészítő gyárba.

A kis Javorek István hegedül

Egy híres iskolába, a Brassai Sámuel középiskolába kerültem, és a Népművészeti Egyetemen, illetve a Pionir Ház zenekarában folytattam a hegedülni tanulást.

Egy este, hazafelé menve az órámról, a nagyfiúk a “torna és súlyemelő” teremből az utcán körül fogtak és kivették a hegedűtokból a vonómat és kényszerítettek, hogy nyomjam ki a fejem fölé. Jókat röhögtek rajtam, én meg haza érve, megmondtam édesanyámnak, hogy nem akarok többet hegedülni, hanem súlyemelő akarok lenne. Az anyám jót nevetett a “viccemen” és mosolyogva mondta, hogy olyan vékony vagyok, mint egy szúnyog, hogy is gondolhatok én ilyesmire. De én nem engedtem magamat befolyásolni.

Az utcán

Az idők változnak, a hegedű örök

kban éppen öntöttvas vízcsöveket cseréltek ki. Az egyik megrepedt csövet hazavittem, megtömtem homokkal, a két végére kötöttem egy-egy téglát és elkezdtem emelgetni. Kezdetben nem ment. Sok fekvőtámaszt csináltam, amíg végre a fejem fölé tudtam emelni. Mikor már úgy éreztem, hogy elmehetnék a súlyemelő csapathoz, tettem egy próbát és befogadtak, mert ismerték a nővéremet, aki elsőosztályú tornász volt.

Nem sokat foglalkoztak velem, hagyták hogy a terem végibe “csömörkedjek” az elgörbült rudakkal. Figyeltem, mit is csinálnak, és órákig gyakorlatoztam. Úgy hat hónap után bátorságot vettem, megkértem az edzőt, engem is “vigyen fel a padlásra”. Írjon fel a legközelebbi versenyre.

Negyvenöt kilós izomkolosszus voltam, 175 cm magas. Az első versenyen 30 kilót nyomtam, 35 kilót szakítottam és 45 kilót löktem. Ezzel elértem, hogy másnaptól már nekem is csináltak edzésprogramokat, és felkerültem a sarokból egy pódiumra. Ekkor még ambiciózusabb lettem, nagyon keményen edzettem. Két év után már 64 kilóval megyei bajnokságot nyertem a felnőtteknél, bekerültem a bővített országos ifjúsági keretbe is. De, ami a legbátorítóbb érzés volt, hogy a fiút, aki a vonómat a fejem fölé nyomatta (95 kilós, szép izomzatú srác volt) megvertem szakításban, lökésben és összetettben. Ettől kezdve jóbarátok lettünk.

2. A versenyzést viszonylag korán abbahagyta és inkább edzői oldalról volt jelen. Mi volt ennek a döntésnek az oka?

Több oka is volt. Elsősorban a nyitott gerincem miatt. Imádtam az atlétikát, de nem tudtam folytatni a hármas ugrást, amit nagyon szerettem. Helyből, tornacipőben 11 méter fölött ugrottam, viszont nem bírta a gerincem a sokkot. Így maradtam továbbra is a súlyemelés mellett. Bekerülve a Sportegyetemre, nagyon foglalkoztatott a biomechanika és sportfiziológia. A gerincem miatt. Újabb utakat próbáltam keresni, hogy jobb eredményeket érhessek el.

Az edzői pálya kezdetén

Mindeközben a teremben a szárnyam alá vettem fiatal kezdőket, akik úgyszintén a terem végibe voltak beállítva és titokban rajtuk kezdtem kipróbálni saját elképzeléseimet.

A másik ok, hogy nem csak magyar, hanem egy olyan családi háttérrel rendelkeztem, amiben a nagyszüleimet elhurcolták a Duna-csatornához kényszermunkára. Apámnak elkobozták a cséplőgépjét, kazánját, műhelyét. Piros listán voltunk sokáig. A nővéremet nem engedték csak hét osztályt elvégezni, mert az osztályellenségeknek nem kell kinyitni a szemét. Ezért vállalták a szüleink hogy messze elköltözzünk. Ő is menjen be egy gyárba és legyen proletariátus, hogy legalább a fia tovább tanulhasson. A nővérem végül elmehetett esti líceumba, miután 15 évesen elkezdett dolgozni egy gyárban.

Annak ellenére, hogy már sok bajnokságot megnyertem, nyugatra sehova sem vittek, sőt még a szocialista országokba sem. Jobbnak láttam, ha minél hamarabb nekifogok edzősködni.

Itt még megjegyezném, hogy az én javaslatomra a román súlyemelő szövetség bevezette a kötelező atlétikai próbákat a súlyemelőknek: helyből, páros lábbal, folytatólagos öt ugrás, 60 méter síkfutás, valamint hét kilós súlygolyók kétkezes hátrafelé dobását.

Ezekkel a próbákkal összekötött súlyemelési gyakorlatokkal a kolozsvári CSM Sport Klub csapata – akiknél akkor versenyeztem – fölényesen megverte a Bukaresti Csillag proficsapatát, két évben egymás után. Ezt követően a Szakszövetség végül kivette az atlétikai próbákat, amikkel még a Csillag sem tudott megküzdeni.

Magasugrás- 180 cm

1967 december 5-én – ha jól emlékszem olyan mínusz 4 fokos hidegben – 17 méter 7 centimétert ugrottam ötös ugrásban, ami mai napig is országos csúcs. Valahol még megvan a diplomám is a román súlyemelő csapat atlétikai felkészítésében elért eredményeimért.

Később a Clujana Sport Egyesületnél alkalmaztak, mint technikai titkár és így lehetőségem nyílt egy súlyemelő szakosztály megnyitására.

Rövid idő alatt több ifjúsági és felnőtt országos bajnokot neveltem ki. Elértem a legmagasabb edzői képesítést, de nyugatra sajnos nem utazhattam, mert nem voltam megbízható.

3. Hogyan kezdődött az amerikai pályafutása?

A sportolóim és magam is elégedetlenkedtünk, hogy nem mehetek velük csak szocialista országokba. A válasz az volt, mivel nem vagyok párttag, nem vagyok megbízható személy. Így végül beadtam a kérvényemet, el is fogadták, ki is írták az újságokba, hogy Javorek most már a mi elvtársunk, így kaptam meg a vízumot Németországba. A versenyt követő banketten “elhalványultam”. Az ajtónál várt rám régi barátom- aki egy évvel azelőtt szökött ki – felvett kocsival. 50 kilométernyire álltunk megújra, az ő házánál. Pár napig tanultam a német szavakat, mondatokat összerakni, aztán jelentkeztem a rendőrségen, kérve, az Államokba való letelepedésemet.

Munka Németországban, a betelepedési engedélyre várva

Két évig vártam a hivatalos engedélyt, addigra már folyékonyan megtanultam angolul. Kijöttemkor bekapcsolódtam az amerikai súlyemelő életbe, de mindenhol eredményt vártak tőlem. Több, mint 100 profi sport klubhoz, egyetemhez küldtem el az önéletrajzomat. Több helyről is válaszoltak, hogy mindez nagyon szép, de nincs rám szükségük. Végül két egyetem: a College Stanioni Texas A&M és az Austini Texas egyetem hívott meg interjúra.

A Texas A&M-et választottam, kisváros lévén, úgy gondoltam, ott könnyebben tudom majd a kislányomat iskolába vinni. Az amerikai futball segéd-erőnléti edzője, a tenisz, kosárlabda, úszás, atlétika, röplabda, softball erőnlétiedzője és a „field events” dobó-ugró számok edzője is lettem.

Emellett itt is gyorsan megalakítottam a súlyemelő szakosztályt, és hogy ne unatkozzam, reggel öt órától este tízig dolgoztam, hétfőtől péntekig. Szombaton csak délig és vasárnap csak délelőtt 11-ig. Másképpen viszont nem lehet bizonyítani, főleg Amerikában.

Az eredmények pedig jöttek. Az Országos Fizikai Felkészítő Szakszövetségben – a NSCA -ban, kilenc évig voltam meghívott főelőadó. Kiváncsiak voltak közép-európai „titkaimra” és módszereimre. Később ismét meghívtak, akkor már a Komplex gyakorlataimról tartottam előadást.

Megnyílt az út előttem. Annak ellenére, hogy imádtam a texasi egyetem tradícióját és sportolóit, olyan helyre akartam kerülni, ahol hagyják, hogy ötleteimet továbbfejlesszem. Így kerültem a Johnson County Community College-hoz, aminek csak 18 ezer diákja van és anyagilag, fizikailag megvolt minden lehetőségem arra, hogy újra belevessem magam a munkába. Itt is reggel öttől délután egészen későig dolgoztam, majd rohantam a saját termembe este tízig. Megérte. 74 évesen, mint Emeritus professor mentem nyugdíjba, megtartva az irodámat, számítógépemet, TV-met. Gyakran látogatom meg a hőn szeretett volt munkahelyemet.

4. Az Ön feljegyzéseiből, tanulmányaiból született meg a Javorek Complex néven ismert edzésmódszer. Mesélne nekünk a kialakulásáról?

Amikor az elsőosztályú edzői fokozatra (ez a legmagasabb Romániában) jelentkeztem, az egyik feltétel egy tudományos kísérlet bemutatása volt. Szerencsémre, én már két évvel korábban nekifogtam fiatal sportolóimmal ennek a gyakorlatnak a kiértékeléséhez. Pontos statisztikát vezettem. Dragomir Cioroslan volt az alany, akit kiválasztottam, hogy eredményét a kísérletemmel bemutassam a Szakszövetségnek. A teremben mindenki ugyanazt a programot végezte, de a kísérletben résztvevő sportolók minden nap hat szettet végeztek az általam elnevezett Javorek Barbell Complex 1 és Complex 2 -ből. Az eredmény fantasztikus volt. Dragomir aki 37 kilós volt 15 éves korában, angolkóros és komoly szívbetegséggel érkezett hozzám. Élete több, mint felét kórházba töltötte. Külön orvosi engedéllyel jöhetett hozzám súlyt emelni. Adta magát, hogy vele mutassam be ennek a gyakorlatnak a csodálatos hatását.

Dragomir az első versenyen 35 kilót nyomott, 40 kilót szakított és 50 kilót lökött. Három év múlva 65 kilósan 158.5 kilogrammal új európai ifjúsági csúcsot

A Men’s Health magazinban

állított fel. Complex gyakorlataim titka, hogy alkalmazható minden sportra csak megfelelő terheléssel és korrekt technikával kell végezni őket, kiegészítve az adott sport napi edzéstervével.

Egy darabig nyomon követtem a visszajelzéseket. 85 országból kaptam edzőktől, sportolóktól leveleket, dicsérve a gyakorlataimat.

Egy érdekes eset volt az egyik teniszjátékossal, aki Szibériából ösztöndíjjal érkezett hozzánk, megszerette az edzésmódszereimet, és amikor egy év után hazament, írtam neki edzésterveket, programokat. Otthon elővette a terveket, az édesapja pedig, aki a város sportiskolájának volt az igazgatója, döbbenten kérdezte, honnan ismer vajon engem. Ők akkor a Muscle and Fitness és a Men’s Health magazinból másolták a terveimet.

Egy másik teniszjátékost a Texasi egyetemről, aki később profi játékos lett, most pedig már edzősködik, nem ismert meg az édesanyja a reptéren, amikor hazaérkezett két év után Dél Afrikába, annyira átalakítottam. Még most is megvannak valahol a Zulu harcosok miniatűr fegyverei, amiket hálából küldött nekem. Ők is levághattak naponta legalább hat szettet a Complex gyakorlataimból.

5. Mit gondol, miért sikeresek a komplexek? Miben más, mint egy standard edzésterv?

Mint bármelyik gyakorlatot, ezeket is el kell végezni. Ahogy azt már írtam, nagyon fontos a helyes kivitelezés. A célnak megfelelően beállítani az intenzitást. Egészen más intenzitás szükséges egy dobónak, súlyemelőnek, egy hosszú- vagy rövidtávfutónak. Ugyanakkor ezek a gyakorlatok a felkészítés részei lehetnek. Például az olimpiai, világbajnok és csúcstartó Randy Barnes-nak benne volt a napi felkészítési tervében. Egy gyakorlatként a többi súlyzós gyakorlat mellett.

Randy Barnes-szal

Naponta négyszer edzettem kétszer súllyal, kétszer a súlygolyóval, de mindig összekötve robbanékonysági gyakorlatokkal. Ugyanakkor kifejlesztettem több mint 40 variációt, amelyek specifikusan vannak felállítva, a kardiovaszkuláris rendszer serkentésére, ellenállóképesség, vagy gyorsaság fejlesztésére. Az 55 éves edzői pályafutásom alatt, hála a Jóistennek minden edző, sportoló pozitívan nyilatkozott róluk. Sajnos, mint minden sikeres dolgot, ezt is szeretnék mások is sajátjuknak vallani. 1999ben egy interjúm alkalmával, ha jól emlékszem, a híres Big Fun programom volt a téma, amit a Muscle and Fitness magazine közölt anno, Jeff O’Connell leírta, hogy hosszas kutatás után meri állítani, hogy a Complex gyakorlatokat én fejlesztettem ki és terjesztettem el a világon.

6. Mi a véleménye a ma oly divatosnak mondható crossfitről?

A feleségem sok évvel ezelőtt egyszer hazaért és mondta, hogy a kolléganői hallgatnak valami sport rádióadót, ahol egy Rob Wolf nevű edző arról beszélt, hogy több társával együtt, hogyan alakították ki a Crossfit programot az én ötleteimből. Csak be kell ütni a Google-be, hogy “Robb Wolf Javorek” és rengeteg site-ot fog felhozni. Személyesen beszéltem vele, miután ő már elhagyta a CrossFit mozgalmat, és megköszöntem, hogy elismert a rádióadásaiban.

Öregségemre pont egy CrossFit terem fogadott be, miután bezártam a saját termemet, hogy segítsem őket a súlyemelő gyakorlatok helyes kivitelezésében. Addig, amig a fizikai felkészítésre és a helyes technikára alapoznak, egy jó fizikai edzésmódszer, csak nem tartom helyesnek a showelemeit. Addig, amíg az én módszereimmel minden sportban eredményesen lehet alkalmazni a programjaimat, a crossfit inkább csak egy divatos, de jó módszer egészséges fizikum kialakítására. Csak ne vigyék túlzásba.

7. Mit gondol, miben rejlik az Ön szakmai sikerének titka?

Első szavam egy új sportolóhoz: tartsd be az edzésterveimet, mert nem akarom hogy az én időmet és a te idődet is vesztegessük! Nagyon komolyan vettem a munkámat és szigorú voltam mint edző, de a sportolóim nem vették soha észre, mert mindig vicceltem, pozitív, meleg hangulatot teremtettem, ami nélkülözhetetlen a napi hat-nyolc órás edzésrendszerben. Nem fogadtam el, hogy valaki durcás, angolul “moody” legyen, mert mindig emlékeztettem őket, hogy a síráshoz több mint 50 izom kell, miközben ásványi sókat is veszítenek, negatív hormonok uralják a szervezetüket és természetesen nem tudnak odafigyelni az edzésekre. Ugyanakkor a nevetéshez csak pár izom szükséges és a szervezet megtelik pozitív energiával, a kedvvel végzett edzés meg is hozza a gyümölcsét. Mikor fáradtak, akkor mindig megkérdezem: hogy is mondod? Amire a válasz mosolyogva: Yes I love it! Ez a mottónk.

Az edző olyan, mint a hajóskapitány

Az edző olyan, mint egy hajóskapitány: figyelnie kell, hogy ügyesen vezesse a hajóját a kikötőig. Úgy Kolozsváron, mint Amerikában, az eredményes sportolóimhoz olyan közel álltam, mintha az apjuk lettem volna. Velük éreztem jóban és rosszban, figyelmes voltam az életútjukra, és főleg arra, hogy tanuljanak. A sport idővel kimarad, de a tanulás az egész életüket befolyásolja. A minap meglátogatott Wesley Barnett, aki Amerika egyik legsikeresebb súlyemelője lett, több mint nyolc éven keresztül volt a csúcson. Elmesélte, hogy emlékszik, esténként, tíz órakor, mikor a munkával végeztem, meglátogattam őket az apartmanban, ahol laktak, és ellenőriztem, hogy egyedül vannak-e az ágyban és nincs alkohol a hűtőjükben.

Ezenkívül nagyon komolyan vettem a munkámat és állandón – még most is mint idős, nyugdíjas személyi edző – újabb ötleteket próbálok ki. Sokat olvasok sporttal, fiziológiával kapcsolatosan, nyitott vagyok mások véleményére, és elfogadom, ha valami hasznos újítást hallok vagy olvasok, miután kipróbáltam, hogy hatásos-e.

8. Mi motiváltja Önt az életben, a megújulásban?

Az örökifjú tanítványaimmal

Amikor reggel felkelek és kezem lábam mozog, hálát adok a Jóistennek, hogy még ad erőt. Nagyon pozitív vagyok, engem nem lát senki letörve, mert mindig az a gondolatom, hogy holnapra jobb lesz. Kimegyek a kertünkbe, elfütyörészek a madarakkal, megcsodálom a virágjainkat, sétálok a gyönyörű, hatalmas, erdős-dombos parkunkban, ami egy kilométerre van a házunktól. A feleségemmel járunk operába, színházba, moziba, szimfonikus koncertekre. Fiatal sportolókat, idősebb korosztályt is edzek, besegítek egy volt tanítványomnak a saját termében,  és Parkinsons embereket edzek. Nincs időm arra, hogy érezzem a fájó csontjaimat. Én is mosolygok és elmondom naponta százszor: „Yes, I Love it”.

9. Melyik a kedvenc gyakorlata?

Ó, még mindig több is van, de a legkedvesebbek a tricepsz gyakorlatok.

10. Barbell, kettlebell vagy inkább a kézisúlyzó? Esetleg mindhárom?

Most már a kézisúlyzó, mert a vállam kezd elmerevedni.

11. Európában és Amerikában is egyre népszerűbb eszköz az indiai származású Macebell, eredeti nevén Gada. Hogyan látja az eszköz jövőjét a fitnesziparban?

Egy pár éve voltam Olaszországban, Pompei romvárosában. Megmaradt egy mozaik az egyik szobából, ami csinos fiatal lányokat ábrázolt sportfelszerelésben és kézisúlyzóval. Ezelőtt már kétezer évvel!

A táplálkozás és az edzés is biznisz manapság. Valamivel mindig fel kell hívni a vásárlóközönség figyelmét, ráadásul valami újítással, mert másképpen nincs jövedelem.

Talán minden egyes sportnak az eredetét vissza lehet vezetni népszokásokra, amik később sporttá alakultak. Itt van például a méta, ami az amerikai baseball egy változata. Az emberek nyíllal és dárdával harcoltak, vadásztak, mára céllövészet, gerelyhajítás lett belőlük. Az orosz cirkuszokban a kettlebell volt az attrakció, amivel erőművészek ámították az embereket, ma pedig már egy eléggé népszerű sport lett belőle. Én személy szerint nem kedvelem, mert a gyakorlatok lehetőségei limitáltak a kézi súlyzóhoz képest. Eléggé igénybe veszi a csukló, könyök és váll ínszalagjait. De kinek a pap, kinek a papné és kinek a lánya. Én ugyan nem kedvelem, de mások imádják, és ez a fontos. A Macebellről sokat nem tudok, leginkább annyit, hogy a páncélos katonákat állítólag ilyen nyeles súllyal verték fejbe vagy oldalba. De abból, amit találkozásunkkor láttam, biztos vagyok benne, hogy még ha nem is lesz világsikere, de egyre több és több sportág fogja beiktatni az edzéstervébe.

12. A fitneszipar, az edzésmódszerek és trendek folyamatos változásban vannak, Önnek mi a véleménye az újdonságokról? Mi az, ami Ön szerint fenn tud maradni, és mi az, ami tiszavirágéletű?

Nem felejtem el, egyszer táplálkozási alapismereteket tanítottam az egyik osztálynak, és készültem az anyagra. Egyszer a tej volt mumus és egészségtelen, máskor a tojás, aztán a narancs, a csirke vagy épp a zsír és így tovább. Mindig figyelembe kell venni, hogy az adott statisztikát, értékelést vajon melyik cég végezte, melyik iparág támogatta a kutatást.

Randy Barnes-szal

13. Híres edzettjei közül ki az, aki igazán kiemelkedik, aki a leginkább a szívéhez nőtt? Tartja velük a kapcsolatot?

Hogy csak néhány nevet említsek: Tasnádi István, Dragomir Cioroslan. Vagy az összes otthon maradt „gyerekem“, úgymint: Máthé Csaba, Antal Feri és Karcsi, Csata István, Kiss István, Kiss Sanyi.

Itt Amerikában néhány profi amerikai futballista mint Loius Cheek, Matt Darwin. A súlyemelők közül Wesley Barnett, Jim Dice, Dirk Yasko. A kosárlabdában többen is vannak, akiket tíz éves koruktól edzettem és később profi játékosok lettek, mint  például Wayne Simien, Kareem és Brandon Rush. Világ- és olimpiai bajnok Randy Barnes.

Az igazság az, hogy most is tartom többszáz régi Texasi, JCCC, kolozsvári sportolómmal a kapcsolatot Facebookon,  Instagramon, e-mailen keresztül. Mindannyian a szívemhez nőttek. Erről rengeteget tudnék írni. Nagyon sok elkeseredett fiatal életére voltam pozitív hatással, tettem az életüket újra értékessé.

14. Mi az, amire több mint 50 éves pályafutásából a legbüszkébb?

Nem dicsekedés miatt, hanem büszkeségből mesélem, hogy miután disszidáltam és Romániában megdőlt a szocializmus, elküldték az érdemes edzői címet, majd itt Amerikában megkaptam a NSCA Hall of Fame, az Egyetemem Athletic Hall of Fame, a Missouri Valley

Kareem Rush-sal

Súlyemelő Szövetség Hall of Fame, az egyetem Professor Emeritus címét.

Több könyvem is megjelent. A legértékesebbnek talán a Javorek Track and Filed Complex Conditioninget tartom, amiben az összes edzésterv, amiket eredetileg Randy Barnesszal csináltam, úton a világhír felé, benne van.

Nagyon büszke vagyok, hogy a külföldön állomásozó amerikai katonák kérték a programjaimat. Küldtem nekik pólókat, edzésterveket, videókat és miután az egyik katona, akivel évekig leveleztem súlyosan megsebesült, kért tőlem rehabilitációs edzéstervet. Összeállítottam neki egyet, elküldtem. Vagy hat hónapra rá az Amerikai Katonai parancsnokságtól kaptam egy nagyon szép elismerő levelet és diplomát. Ezek teszik a napjaimat még hangulatosabbá.

Végezetül egy személyes kérdést szeretnék feltenni, ha megengedi: mi hiányzik leginkább Szülőhazájából?

Székelyhíd, ahol gyerekeskedtem. Csak a Sors kényszere, hogy el kellett hagynom. Nem felejtem el a gyönyörű tájakat, a Bihari embereket. Ezért alapítottam meg a Javorek István díjat a volt középiskolámnak, ahova én csak hatodikig jártam. Minden évben a legjobb lány és fiú sportoló, és a legjobb akadémiai előmenetelben jeleskedő lány és fiú ajándékot kap tőlem. Valószínűleg ezért adta nekem idén szülővárosom a Díszpolgári címet és oklevelet.

Kedves István, köszönöm az interjút! 

Javorek István könyvei:

 

 

Nincs hozzászólási lehetőség.